A termék kosárba került !
Darabszám módosítása sikerült !
Törlés sikerült!

Rólunk - Lugosvìz

    Cégünk 2011 februárjában kezdte meg működését, azzal a céllal, hogy a Perla Moldovei természetesen lúgos ivóvizet forgalmazza, az Európai únióban. Fő célunk, hogy a Perla Moldovei lúgos ivóvizet Európa minden tagállamában, széles körben fogyasszák.

 

    Csapatunk folyamatosan azon munkálkodik, hogy ezt az egyedi tulajdonságokkal rendelkező, nagyon ritkán előforduló természetesen lúgos ivóvizet ismertebbé tegye, bemutató előadások szervezésével, információs anyagok közzétételével, valamint a megelégedett vásárlóink nyereségeinek kommunikálásával és ezáltal nagyon sok rászoruló emberen tudjunk segíteni. Így széles körben tudjuk az emberekkel megismertetni ezt a viszonylag új terméket.

 

    De mégis termékünk leghatékonyabb reklámja a megelégedett fogyasztóink tapasztalatainak szájról szájra való terjedése volt. Másféléves kitartó munka után elmondhatjuk, hogy a lúgos ivóvízzel jelen vagyunk Románia 22 megyéjében valamint, Magyarországon, Spanyolországban, Angliában és Portugáliában. Eladásunk és ezáltal vásárlóink létszáma is hónapról hónapra 20 – 30 %-al nő, amely láthatóan bizonyítja a lúgos vizünk minőségét és az utána való érdeklődést